CSTIT
"Nem azt kell kérdezni, mit tehet a vidék a fiatalokért, hanem hogy mit tehetnek a fiatalok a vidékért"
Az idézett jelmondattal indult útjára a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa 1999. augusztusában azzal a céllal, hogy összefogja a működÅ‘ csíkvidéki ifjúsági szervezeteket. Akkoriban még kevés ifjúsági tagszervezettel és alapítvánnyal, de annál több lelkesedéssel működtünk.
Azóta elmondható, hogy Csík terület kösösségeinek többségében működik ifjúsági csoport vagy szervezet, amely próbálja összefogni a helyi ifjúság azon rétegét, akik miközben jól érzik magukat, fejlÅ‘dni és tanulni szeretnének. A CSTIT úgy működik, mint az ifjúsági szervezetek ernyÅ‘szervezete, mára már több mint 40 tagszervezettel rendelkezik.
A területen működÅ‘ ifjúsági szervezetek és alapítványok számára kíván különbözÅ‘ fontos irodai, adminisztrációs, pénzügyi, informálási, képzési és más fontos szolgáltatásokat nyújtani, amelyeket önállóan igazából egyetlen szervezet sem lenne képes működtetni.